Vessetek meg, de nekem a Mik
e Patton életműből (Faith No More, Tomahawk, Fantômas, Mr. Bungle) nekem a Faith no More után ez az album jött be eddig a legjobban, szó se róla, nagyon izgalmasak és szórakoztatóak azok is, de a sokoldalú csávónak ez a populáris oldala tetszik a legjobban, ez van, bár a legenda szerint a Faith No More-t csak a többi baromságának a befutattására használta, azért az nagyon jó kis dolog volt, de ez most mellékszál. A Peeping Tom már régi terve volt ez, lényege, hogy mindenféle szimpi előadóval (Kid Koala, Amon Tobin, Massive Attack, Bebel Gilberto, stb) gyártottak közös számokat, elléggé idiótákat, önmagához képest poposokat, az adott előadó és az ő jellegzetes stílusát nagyon jól összedolgozva. A legkeményebb szám talán a Norah Jones-os verzió, ahol az édibédi hölgy elég meglepő oldalról mutatkozik be, Pattontól az ilyesmi már nem újdonság, csinált ő már hasonlót.
Stílus: attól, hogy ő ezt már popnak tartja, attól ez még avantgarde rock
Értékelés: 8/10
A másik kedvenc:
