A gitármágus a 90-es években az ezalatti postban szereplőkhöz hasonló harcos funkkal hívta fel magára figyelmet, hangos volt és szórakoztató, de a 2003-as Black Orpheus már egy lehiggadt harcos képét mutatja, és elég egyedi zenét sikerült összehozni, pop, blues, funk bújik össze a háttérben, az összkép szinte már tingli-tangli, de talán a közönségbarát jelző pozitívabb, meg jobban is stimmel. Lágy, fülbemászó, egyszerű dallamok, egy kis béke.
Stílus: blufunk
Értékelés: 7,7/10
ja, és ha valaki esetleg meghallgatja, vigyázzon, mert van az albumon egy vicces, 17 perces szám, ami it-zajt tartalmaz csak, és az nem finom.
