ha valaki pontról pontra leírja, hogy hogyan lehet megoldani, hogy letölthetőek legyenek az albumok, de úgy, hogy ezért én ne legyek büntethető, akkor megpróbálom megoldani a dolgot.
Albums can be downloaded soon, click on the photo, if its doesnt work, try it some days later again.
Minden országnak megvan a maga elborult elektro-ambient guruja, aki a helyi folkot gyúrja át valami különös, 
misztikus zenévé, de az iráni, persze Németországban élő zenész, Amir Baghiri kicsit jobban eltávolodott az iráni népzenétől, inkább törzsi ritmusok keverednek az elektronikus zene ambientes, de annál jóval kisérlezetőbb válfajával. A művész önmeghatározása "electro-tribal sound designer", azt hiszem sokat elárul a zenéről. De hangsúlyoznám, ez nem ambient, nem is goa, annál kevésbé döngölős, kevesebb az elektrohangzás és több a folk, de az extatikus hatás, az közös.
Stílus: electro-tribal
Értékelés: 7,8/10
Kicsit (nagyon) rákattantam mostanában a Tzadik Records label-re, a rengeteg fantasztikus zenét megjelentető, new yorki székhelyű, John Zorn nevével fémjelzett kiadóra, ami mindennel fo
galkozik, ami a mainstremtől eltér, és mindenféle furcsaság megjelentetésért felelős, és mára már kultikus rajongás övezi, teljesen megérdemelten. Csupa olyan előadót karol fel, akik nélkülük a periférián próbálnának közönséget találni kevéssé könnyen emészthető, de annál érdekesebb zenéiknek, és valószínüleg a kiadó nélkül a kutyához nem jutnának el (ahogy Vaninnával már megtárgyaltuk, azért itt, kk európában sem ártana egy ilyen, aki pártolná egy ilyen netlabel létrejöttét, tegye fel a kezét, köszönöm. UPDATE: minden vágyam ilyen hamar teljesüljön, sok sikert!!!).
A Tzadik-ról magyarul itt találtam egy tök korrekt írást, akit részletesebben is érdekel.
Tim Sparks Tanz című albuma a lájtosabb, akusztikus jazz részleg kezei közül került ki, és annak ellenére, hogy egy szál akusztikus gitárt hallani szinte végig az albumon, néhol perkával kiegészítve, teljesen magával ragadott. Mindenhol azt írják, hogy a fingerstyle gitározás nagymestere ő (bevallom, fingom sincs mi is az, de ha tippelnem kéne, akkor szerintem annyit jelent, hogy nem használ pengetőt).
Én, a laikus, annyit hallok belőle, hogy gyönyörűen játszik, jazz, latin, klezmer, klasszikus és rock témák olvadnak össze az ujjai alatt, valami újjá, ami elringat és maximálisan ellazít, tipikusan olyan, amin koncerten simán elalszom, mert annyira finoman bizsegeti az agyamat, hogy egyszerűen magatehetetlenül zuhanok álomba, kikapcsol minden gát, és ez jó.
Stílus: folk-jazz-gitározós
Értékelés: 8,2/10
Videó: az a baj, hogy csak a korábbi blues témáit találtam meg videón, az meg nem tetszett
Emlékpost lesz ez, pedig nem az akart lenni, de öt perccel azután, hogy megismertem az együttest, szereztem tudomást a megszűnéséről, mivel a frontember, Andy Palacio egy hete halt meg. 
Palacio egy pici karibi népcsoport, a garifuna kultúrájának megőrzésésért kűzdött már a 80-as évek óta, és épp a fenti, tavaly megjelent albummal sikerült átütő nemzetközi sikereket elérni és megismertetni a világgal az alig 250.000 fős nemzetet a Garifuna Collective segítségével, amelyben a garifunaiak zenei kiválóságaival zenél együtt.
Nem is tudom mihez hasonlítsam, sok ismerős hang, és mégis valahogy más, a karibi, kubai, és afrikai dallamok és életérzés keveredik rajta, fantasztikus hangulata van.
Nem akarok sokmindent hozzáfűzni, sajnálom hogy már élőben nem hallgathatom meg, rip.
Stílus: punta
Értékelés: 8,3/10
