Azér jó dolog a blog, mert nem tudsz kínosan viselkedni, meg nincs helye fikának, ha nem tetszik, el lehet húzni, szóval talán kicsit ciki, de én szeretem a Suzanne Vegát, de nem bírom szégyelni, mert hamár 15 éve rajongok valakiért,  béna lenne tagadni, meg azért mégiscsak divatot teremtett, a pörgősszoknyás, érzelmesdalocskás forradalom azért csak hozzá köthető Norah Jonessal, meg Katie Melua-val együtt, de még sorolhatnám a neveket, szóval mind az ő szoknyácskájából kerültek elő, csak ő nem egy divatot lovagolt meg, hanem az ő saját bájos személyiségét önti dalokba immár 25 éve (a Solitude Standing című album 85-ös, jesszus!), és varázsolja el az egész világot, és ami számomra a legmeglepőbb, lassan már 50 éves, pedig ezt az albumot hallgatva még mindig az a bájos, romantikus lányka ugrik be, aki tágra nyilt szemekkel csodálkozik mindig a világra, és ezért nem lehet rá haragudni, ő ilyen, és szerencsére részesülhetünk az ő látásmódjából, kicsit egyszerűsödnek a dolgok, szebbek lesznek, tisztábbak, jó is az.

Az új, 2007-es album témája New York, hangszerelése, stílusa a már megszokott, egy-két szám erejéig azért persze kisérletezget kicsit modernebb hangzással, ahogy szokott, neki még azok is jól állnak, pedig nem igazán stimmelnek, ok, elismerem, elfogult vagyok vele, ez van.

Stílus: pörgösszoknyás-csajos

Értékelés: 7,8/10