Szegény Erik, annyit fikáztam már hogy kell kapnia egy posztot, mer alapvetően nagy kedvenc az öreg, csak sokat rosszalkodik mostanában, és valakinek meg kell mondania a tutit. Nade attól még a svájci trombitás régi kedvenc, az a dolog, amit én nu jazznek hívok, részben az ő nevéhez köthető, ezt a nagyrészt instumentális, trip-hoposan lüktetős, brummogós alapon fekvő jazzt, nálunk onnan lehet ismerni az embert, hogy őt koppintotta a Barabás Lőrinc.
A csávó a 90-es évek elején rákattant Miles Davisre, annak is a késői korszakára, és ezt jól is tette, nagyon finoman folytatta a kitaposott utat, és több remek albummal örvendeztetett meg minket, mint pl a Bending new corners vagy a Dawn. Később, a 2000-es évek első felétől kisérletezgetésbe fogott, és mindenféle aktuálisan divatos témáva dobta fel az eszköztárát, mint az arab dallamok vagy a hip-hop. Manapság volt egy indiaias próbálkozás is, na az eléggé mellément, de az eggyel korábbi, 2007-es, indie-s, nu-folkos éneklős album Ed Harcourt-tal nekem bejött teljesen, nagyon jól működött együtt a két irány, koncerten meg kimondottan kurvajók voltak együtt. Finom, nyugis, mégis izgalmas zene, sokszor megkaptam már, hogy amit én fogyaszthatónak tartok az kurva messze van a fogyaszthatótól, de ez most tényleg. Nézd meg, ha nem hiszed.
Újabb régi kedvenc új lemeze felállású poszt, ezek általában csúnya fikázásba szoktak elmenni, most sincs ez másképp, csak itt még egy elég komoly stílusváltásnak is fültanúi lehetünk, dZihanék immár elhagyták a nu jazzes vonalat és valami tök újba fogtak. Az új hangzás talán a főállású énekesnek is köszönhető, borongósabb, indie-esebb, szintetizátorosan "trendin retrós" lett, tökéletesen semmilyenné alakítva a nagyon pöpec együttest. Nem csak hogy szar az új lemez, hanem olyan szintű váltás, ami nem fér bele.
A 