RezegaRezega

Az oldskúl gimnáziumi kedvenc új albuma már megjelent egy pár hónapja, de idáig kostolgattam, nehogy elsiessem az értékelést, ahogy néha megesik.

Az együttes a 90-es évek közepén jelent meg fincsi belassult nujazzal, és ezt az irányt a fenti albumig szépen követte is, de megértek a váltásra. Az új albumon már új hatások figyelhetőek meg, erősebb, hangosabb, feszesebb lett, funk-ot, break beat-et, indie-it, elektro-pop-ot vélek felfedezni a háttérben, mindenkép jót tett a frissítés az együttesnek, visszanyerte aktualitását, de azért nagyon izgi nem lett az új album, kellemes, teljesen hallgatható, de sajna ennyi. Van még lehetőség az együttesben, remélem ki is fogják használni.

Na, ezt az albumot le kell tudnom, mert nem bírok túllépni rajta, nem azért mert annyira jó, csak egyszerűen nem enged el a szaros, ott motoz mindig a fülemben valamelyik szám az albumról, és már a fasz kivan, hátha így elmúlik.

A NOHA a noise of human art rövidítése és az egyik frontember vezetékneve egyben. Az együttes nemzetiségi szokszínűsége kb a Brazil Csajokéval vetekszik, az énekes csaj spanyol, a repper new yorki, a szaxis cseh, a billentyűs német, az élő fellépéseken meg egy Rashid és egy Tobias egészíti ki a csapatot.

Az együttes nem mai darab, 97-ben jelent meg az első albumuk, azóta is rengeteg válogatás lemezen lehetett velük összefutni a lájtosabb elektonikus vonalról, de asszem a fenti album címadó dala volt az, amit a legtöbben ismerhetnek, én legalábbis nonsztop összefutok vele, már sok is belőle, és az albumon sokkal jobb számok is vannak, a másik levakarhatatlan a tu cafe című szám, nehogy meghallgasd, mert rákattansz, és érthetetlen, béna posztokat fogsz irogatni.

az egyik levakarhatatlan:

Meg a másik: 

Viszonylag kevés olyan klasszikról esik szó a Rezegán, akiről talán érdemes, mert annak idején kimaradhatott a szórásból, nerm érte annyi fény, mint a többieket, pedig megérdemli. Ilyen pl a Lamb nevű együttes is, akik a triphopban egy kategóriát alkotnak a Massive Attack-kel vagy a Portishead-del, csak ők a bristoli vonaltól kissé távolabb is nézelődtek, ennek ékes példája a fenti album, mert a nagyon korrekt trip-hop albumok (What Sound, Lamb) után a kissé elektronikusabb, hangosabb, erősebb album nagyon korrektül sikerült.

Na, végre egy együttes, ami igazi fossal támad, nem keni el és próbál jó zenének tűnni! Sablonos, gagyi, suta, nagyon butus emellett nagyon bájos és szórakoztató tinglitangli, a szokásos barcelona filing, de meg sem próbál világmegváltó témákkal operálni, se szövegében, se zenei eszköztárában, nekem a mai délelőttön pont erre volt szükségem, köszönöm Fufü-ai!

 Az énekesnő különben a nemrég említett Color Humano-ból származik, és a Manu Chao régi spanja, ha eddig nem lett volna tiszta az irányvolnal.

A drum and bass nevű stílus neve alapján arra következtethetnénk, hogy van benne dob meg basszus, pedg nem, a drum and bass nevű stílus előadói általában úgy néznek ki, hogy állnak egy lemezjátszó mögött és pörgetik a lemezeket, sehol egy hangszer, de lehet ezt másképp is csinálni. A Nerve nevű társaság a legkomolyabb dnb-t nyomja egy jazzegyüttes előadásában. Nem, nem jazzes maszatolás dnb alapon. Ez a legkomolyabb dnb zúzás,  a lehető legprofibb módon előadva, nálam már feszegeti a határokat, de annyira magávalragadó energiája van az egésznek, hogy a kissé sematikus muzsikát is feledtetni tudja. A frontember, Jojo Mayer svájci dob-isten hihetetlen tempóval küldi a szanaszéjjel tört ütemeket, még nézni is fárasztó, ez tipikusan az a banda, amit élőben érdemes megnézni, az együttesnek nem véletlenül jelent meg csak egy albuma, ők az élő fellépések hívei, mondom, ilyet is lehet. Ja, és fellépnek 2 hét múlva itt is.