Újabb szégyen-gyalázat, van rendes album, én meg egy szaros demót elemezgetek (plusz a weblapról letölthető néhány számot), dehát én egy spúr köcsög vagyok, hogy rondábbat ne mondjak, de lehet hogy most kivételt teszek, komolyan, mer ez az együttes érdekel, amit eddig hallottam tőlük, az mind teljesen korrekt volt, plusz szittya vagyok mint az állat, és ha jóféle hungarikumra akadok, annak mindig megörülök.
Naigen, szóval ez bizony hungarikum, merthogy ez a legcinikusabb nemzet a világon, és ez az együttes minden elhangzott hangja igaz, egyszerűen nem lehet komolyan venni, mégha komoly is, mert közben kacsingat mindenfelé a huncut kis szemével, és ez annyira tipikusan magyar, mégha a legközelebbi együttes, ami eszembejut róluk az a Zorn féle Naked City 80-as évek végi hangulata is vagy a Lounge Lizards, de a ronda new yorki arcok azért csak nem olyan rossz referencia.
Asszem valamiért ők magukat jazz-együttesként definiálják, ami mondjuk szerintem túlzás, legyen mondjuk alter-jazz, de van benne mindenféle hatás, szóval ilyen cinikus, melankónikus, mégis valahogy vidám muzsika ez, talán ennyire tipikusan jóértelemben vett magyaros szájízem csak egy jóféle quimby után szokott lenni, a zubolyt is ide lehet citálni, mert ők is valami hasonlóval próbálkoznak csak más irányból, de ők sokkal tovább mentek, és az egész múlt századot zsúfolták bele egy nagyon lepukkant junoszt-táskarádióba, hogy abból valami új és mégis nagyon ismerős pottyanjon ki, asszem felvonulok a parlament előtt, hogy a my city: budapest sorozatban ők is legyenek, mert ezt érdemes megmutatni.
stílus: alter-jazz
értékelés: 8,8/10
