RezegaRezega

Nehezen indul az év, az alábbiakat találtam csak, ha kihagytam volna valami izgit, szólj, mer ez így elég gyér..

02.07.a38

Henry Rollins

10, 12 éve még örültem volna a bika-nyakú vadembernek, mert jópofa dolgokat csinált, de mostmár kevésbé izgi, viszont nem ordítva fog ugrálni, ahogy szokott, hanem ülve beszélni, ami mondjuk szintén érdekes lehet.

02.19. a38

Erik Sumo Band, Paganza, DJ Jon Kennedy

Sumot bírjuk, Jon-t is, jó lesz.

02.24. A38

Orchestre International du Vetex (BE), Cimbaliband

Őket nem ismerem, de a leírás alapján érdekesan hangzik.

02.26. gödör

Romano Drom, Rotfront (D), DJ Robert Soko

A Rotfront-ot megnézném élőben, biztos jó hangulatu buli lesz.

Súlyos, őrült norvég jazzek néha felbukkanak errefelé, az utóbbi időben egyre több ilyen koncert is volt Pesten, de közülük is talán a legjobban a tavaly novemberi Nils Petter Molvaer koncert jött be a legjobban, pedig azért arrafelé kurvasok jó muzsika keletkezik.

Nils trombitán nyomja, de amellett a kütyüket sem veti meg, a koncerten is ezer sávon nyomott olyan kibaszott komplex, de fantasztikus zenét, amit egy átlagos bakelithuszár azért elég bajosan hozna össze, de az is igaz, hogy nem sokan várták meg a végét, az a zúzás még nekem is feszegette a határokat, de lemezen sokkal finomabb, harmonikusabb.

Ez az egyik kedvenc album tőle, kevésbé hideg és szomorú, mint a többi, ezért ha még nem ismered, javaslom, hogy ezzel az albummal kezdj. 

Nem is értem, megint egy germán banda, pedig azért az utóbbi időkig ritkán jutottak ide, de a loungeos nujazzben ott vannak, és ez a mai annyira kellemes kis cucc ez is, hogy kár lenne kihagyni.

Természtesen fingom sincs mennyire ismertek ők itthon, de a De Phazz meg a Koop sikere nyomán ők is simán megtöltenének egy hajót, az biztos. Itt is vannak idióta dallamok a 60-as, 70-es évekből, megkutyulva, vannak latinos bolondságok, vannak simán csak kedves bugyutaságok, szóval, nem egy egetrengető újdonság, dehát tök jól esik, akkor meg nem mindegy?

A tagok közül a trombitás Thomas Siffling-ről már esett itt szó, a többiekről még nem.

Sleep Walker - Works

A manapság működő old-school jazzegyüttesekkel mindig bajban vagyok, egy rendes zenei sznobnak illik őket hallgatni, néha elmenni valami menő jazzklubba és elrévedve élvezkedni, de én sajnos tökre unom ezeket a kiszámítható, unalmas témákat, amit úgy általában jazznek hívunk, kell bele valami plusz, amitől érdekessé válnak.

A japán jazzek egy része valahogy képesek erre, tök instrumentális, hagyományos eszközökkel képesek megragadni, felpumpálták az alapokat némi acid-jazzel, latin jazzel és rengeteg életkedvvel, a tempó meg mindig olyan felpörgetett, hogy az nálunk elképzeletetlen lenne, úgyhogy ezek mind élőben, mind albumról nagyon működnek, már néhányukról beszámoltam itt, a Sleep Walker se lóg ki a sorból, márcsak azért sem, mert a tagok mind ismerősek már a japó klub jazz sztárzenekarokból, mint a Mondo Grosso, az UFO, vagy a Kyoto Jazz Massive, aki azokat bírja, ebben sem fog csalódni, aki meg nem ismeri őket, viszont a Jazzanova, vagy a Koop neve mond valamit, akkor érdemes ezekkel is megpróbálkoznia. 

Wolfie eleinte session-zenészként dolgozott (én is egy Soul Bop Band koncerten találkoztam vele először), aztán elkezdett saját neve alatt is lemezeket készíteni. Na azt nem kellett volna. Ezek az albumok elég hasonlóak, úgyhogy egy másikat is választhattam volna, de ezt választottam. Az összes szám nagyon megkomponáltnak tűnik, ami a könnyedségből és lendületből visszavesz sajnos. Lehet, hogy a saját szólamát nem kellett volna ennyire megírnia, mert amúgy is olyan németesen-precízen dobol, hogy szerintem még az utolsó szám tizenhatodos filljének egyenetlenségét is előre kitalálta. Mondjuk pont ez a zúzósabb szám és ez a rész fogott meg leginkább, kár, hogy később nem ebbe az irányba mozdult el.